Oktatási anyagok

Élettan-kórélettan

Semmelweis Egyetem, EKK, Eü. szervező BSc képzés

Az anyagok közreadásának célja az, hogy a hallgatók a jegyzetelés helyett az előadásokon az anyag megértésére koncentrálhassanak. Az előadások látogatása továbbra is kötelező.

Mivel a felhasznált ábrák, illusztrációk szerzői jogának tulajdonosa esetenként valamely tudományos folyóirat vagy könyv kiadója, fontos, hogy az innen letöltött anyagok felhasználása kizárólag a Semmelweis Egyetem "Élettan-kórélettan" c. tantárgyának hallgatói számára, és kizárólag tanulás céljára megengedett. Ezeket az állományokat harmadik fél számára átadni, az interneten vagy más más fórumon bármilyen formában közzétenni tilos! Ugyanezen okból, az anyagok letöltése kétféle módon lehetséges:

  1. az egyetemi hálózat számítógépeiről bárki letöltheti őket
  2. az egyetemi hálózaton kívülről csak az töltheti le, akinek van SeKA-jelszava

SeKA-jelszava (SeKA = Semmelweis Központi Azonosítás) minden egyetemi hallgatónak ill. dolgozónak van, (ill. akinek még nincsen, az igényelhet). További információ: seka.semmelweis.hu

A következő formátumokat használjuk:

Az előadáson levetített diák PDF formátumban.
Az előadáson levetített diák PPT formátumban.

 


HétDátumElőadóCímÁllományMéret
1. febr. 6. Dr. Kökény Gábor Az immunrendszer működése 2 MB
2. febr. 13. Dr. Tímár Tímea A szervezet védekező rendszerei, gyulladás 8 MB
3. febr. 20. Kovácsné Rischák Katalin Laboratóriumi eljárások a diagnosztikában és a kutatásban 4 MB
4. febr. 27. Dr. Andrásfalvy Ágnes A légzés élet- és kórélettana 18 MB
5. márc. 6. Dr. Dézsi László A keringési rendszer élet- és kórélettana 9 MB
5 MB
6. márc. 13. Dr. Tornóci László A tápcsatorna működése
7. márc. 20. Dr. Dézsi László A vérképző rendszer 4 MB
6 MB
8. márc. 27. Dr. Andrásfalvy Ágnes A máj élet- és kórélettana 13 MB
9. ápr. 3. Dr. Rosivall László A veseműködés
10. ápr. 10. Dr. Tímár Tímea A szénhidrát- és zsíranyagcsere élet- és kórélettana. Az atherosclerosis 11 MB
12. ápr. 24. Dr. Mózes Miklós A só-víz háztartás és a sav-bázis egyensúly élet- és kórélettana 1 MB
1 MB
14. máj. 8. Dr. Dézsi László Az endokrin rendszer élet- és kórélettana 2 MB
4 MB
6 MB
3 MB
3 MB
3 MB
3 MB

Utolsó módosítás: 2019.05.09 14:54