A 2008/09-es tanév előadásai anyagai

Kórélettan és klinikai laboratóriumi diagnosztika

Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar

Az anyagok közreadásának célja az, hogy a hallgatók a jegyzetelés helyett az előadásokon az anyag megértésére koncentrálhassanak. Az előadások látogatása továbbra is kötelező.

Az itt található anyagok többnyire Powerpoint (ppt) ill. mp3 formátumúak. Mivel a felhasznált ábrák, illusztrációk szerzői jogának tulajdonosa esetenként valamely tudományos folyóirat vagy könyv kiadója, fontos, hogy az innen letöltött anyagok felhasználása kizárólag a Semmelweis Egyetem "Kórélettan és laboratóriumi diagnosztika" c. tantárgyának hallgatói számára, és kizárólag tanulás céljára megengedett. Ugyanezen okból, ezek az anyagok csak az egyetemi hálózat számítógépeiről (pl. Diákcentrum, Könyvtár) érhetők el. Ugyanezen okból, az anyagok letöltése kétféle módon lehetséges:

  1. az egyetemi hálózat számítógépeiről bárki letöltheti őket
  2. az egyetemi hálózaton kívülről csak az töltheti le, akinek van SeKA-jelszava

SeKA-jelszava (SeKA = Semmelweis Központi Azonosítás) minden egyetemi hallgatónak ill. dolgozónak van, (ill. akinek még nincsen, az igényelhet). További információ: seka.semmelweis-univ.hu

2008/9 tanév 1. félév

HétDátumElőadóCímMéret
1. Szept. 10. Szollár Lajos Bevezetés ppt [an error occurred while processing this directive]
Bevezetés mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László Szívelégtelenség ppt [an error occurred while processing this directive]
Szívelégtelenség mp3 [an error occurred while processing this directive]
2. Szept. 17. Szollár Lajos Coronariakeringés ppt [an error occurred while processing this directive]
Coronariakeringés mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László Aritmiák pdf [an error occurred while processing this directive]
Aritmiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
3. Szept. 24. Molnár Miklós Sokk ppt [an error occurred while processing this directive]
Sokk 1. mp3 [an error occurred while processing this directive]
Sokk 2. mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László Aritmiák 2. mp3 [an error occurred while processing this directive]
4. Okt. 1. Rosivall László Hypertonia ppt [an error occurred while processing this directive]
Hypertonia 1. mp3 [an error occurred while processing this directive]
Hypertonia 2. mp3 [an error occurred while processing this directive]
5. Okt. 8. Tornóci László Éhezés pdf [an error occurred while processing this directive]
Éhezés mp3 [an error occurred while processing this directive]
Szollár Lajos Elhízás ppt [an error occurred while processing this directive]
Elhízás mp3 [an error occurred while processing this directive]
6. Okt. 15. Szollár Lajos 2-es típusú diabetes mellitus ppt [an error occurred while processing this directive]
2-es típusú diabetes mellitus mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László 1-es típusú diabetes mellitus pdf [an error occurred while processing this directive]
1-es típusú diabetes mellitus mp3 [an error occurred while processing this directive]
7. Okt. 22. Szollár Lajos Primer hyperlipoproteinaemiák ppt [an error occurred while processing this directive]
Primer hyperlipoproteinaemiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
Molnár Miklós Szekunder hyperlipoproteinaemiák ppt [an error occurred while processing this directive]
Szekunder hyperlipoproteinaemiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
8. Okt. 29. Szollár Lajos Atherosclerosis lipid elméletek ppt [an error occurred while processing this directive]
Atherosclerosis kockázati tényezők ppt [an error occurred while processing this directive]
Atherosclerosis lipid elméletek és kockázati tényezők mp3 [an error occurred while processing this directive]
Molnár Miklós Atherosclerosis nem lipid elméletek ppt [an error occurred while processing this directive]
Atherosclerosis nem lipid elméletek mp3 [an error occurred while processing this directive]
9. Nov. 5. Molnár Miklós Gyulladás ppt [an error occurred while processing this directive]
Gyulladás mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László Immundeficienciák pdf [an error occurred while processing this directive]
Immundeficienciák mp3 [an error occurred while processing this directive]
Immunmoduláció pdf [an error occurred while processing this directive]
10. Nov. 12. Szebeni János Allergia ppt [an error occurred while processing this directive]
Allergia mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László Autoimmunitás pdf [an error occurred while processing this directive]
Autoimmunitás mp3 [an error occurred while processing this directive]
11. Nov. 19. Molnár Miklós Légzési elégtelenség ppt [an error occurred while processing this directive]
Légzési elégtelenség mp3 [an error occurred while processing this directive]
Hamar Péter Veseátültetés ppt [an error occurred while processing this directive]
Veseátültetés mp3 [an error occurred while processing this directive]
12. Nov. 26. Szabó Antal Labor bevezetés ppt [an error occurred while processing this directive]
Betegközeli vizsgálatok (POCT) ppt [an error occurred while processing this directive]
Labor diagnosztika mp3 [an error occurred while processing this directive]
Labor diagnosztika mp3 [an error occurred while processing this directive]
13. Dec. 3. Hamar Péter A tápcsatorna betegségei ppt [an error occurred while processing this directive]
A tápcsatorna betegségei mp3 [an error occurred while processing this directive]
Molnár Miklós Légzési elégtelenség 2. ppt [an error occurred while processing this directive]
Légzési elégtelenség 2. mp3 [an error occurred while processing this directive]
14. Dec. 10. Tornóci László Májbetegségek pdf [an error occurred while processing this directive]
Májbetegségek 1 mp3 [an error occurred while processing this directive]
Májbetegségek 2 mp3 [an error occurred while processing this directive]

 


2008/9 tanév 2. félév

HétDátumElőadóCímMéret
1. Febr. 4. Molnár Miklós Anaemiák ppt [an error occurred while processing this directive]
Anaemiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
Anaemiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
3. Febr. 18. Tornóci László Haematologia pdf [an error occurred while processing this directive]
Haematologia 1 mp3 [an error occurred while processing this directive]
Haematologia 2 mp3 [an error occurred while processing this directive]
4. Febr. 25. Molnár Miklós Haemostasis pdf [an error occurred while processing this directive]
Haemostasis 1 mp3 [an error occurred while processing this directive]
Haemostasis 2 mp3 [an error occurred while processing this directive]
5. Márc. 4. Szollár Lajos A metabolikus szindrómák ppt [an error occurred while processing this directive]
A metabolikus szindrómák 1 mp3 [an error occurred while processing this directive]
A metabolikus szindrómák 2 mp3 [an error occurred while processing this directive]
6. Márc. 11. Szollár Lajos Globális kardiometabolikus kockázat ppt [an error occurred while processing this directive]
Globális kardiometabolikus kockázat mp3 [an error occurred while processing this directive]
Táplálkozás ppt [an error occurred while processing this directive]
Táplálkozás mp3 [an error occurred while processing this directive]
Kardiovaszkuláris konszenzus ajánlás pdf [an error occurred while processing this directive]
7. Márc. 18. Molnár Miklós Öregedés pdf [an error occurred while processing this directive]
Öregedés mp3 [an error occurred while processing this directive]
Hypophysis pdf [an error occurred while processing this directive]
Hypophysis mp3 [an error occurred while processing this directive]
8. Márc. 25. Molnár Miklós Pajzsmirigy ppt [an error occurred while processing this directive]
Pajzsmirigy mp3 [an error occurred while processing this directive]
Mellékvese ppt [an error occurred while processing this directive]
Mellékvese mp3 [an error occurred while processing this directive]
9. Ápr. 1. Molnár Miklós Kálcium-foszfát pdf [an error occurred while processing this directive]
Kálcium-foszfát mp3 [an error occurred while processing this directive]
Fájdalom pdf [an error occurred while processing this directive]
Tornóci László Tudat- és alvászavarok pdf [an error occurred while processing this directive]
Tudat- és alvászavarok mp3 [an error occurred while processing this directive]
10. Ápr. 15. ÁOK kari nap
11. Ápr. 22. Rosivall László Veseelégtelenség ppt [an error occurred while processing this directive]
Veseelégtelenség 1 mp3 [an error occurred while processing this directive]
Veseelégtelenség 2 mp3 [an error occurred while processing this directive]
12. Ápr. 29. Rosivall László Só-víz háztartás ppt [an error occurred while processing this directive]
Só-víz háztartás 1 mp3 [an error occurred while processing this directive]
Só-víz háztartás 2 mp3 [an error occurred while processing this directive]
13. Máj. 6. Rosivall László Sav-bázis háztartás ppt [an error occurred while processing this directive]
Só-víz háztartás 3 mp3 [an error occurred while processing this directive]
Sav-bázis háztartás mp3 [an error occurred while processing this directive]
14. Máj. 13. Szollár Lajos Záróelőadás ppt [an error occurred while processing this directive]

 


Régi anyagok: 2007/2008

HétDátumElőadóCímMéret
11. Nov. 14. Tornóci László, Molnár Miklós Immunmoduláció ppt [an error occurred while processing this directive]
Kötőszövet ppt [an error occurred while processing this directive]
Immuntolerancia, kötőszövet mp3 [an error occurred while processing this directive]
9. Ápr. 9. Molnár Miklós Szexuális működés mp3 [an error occurred while processing this directive]
Szabó Antal Az enzimek kórélettani és klinikai jelentősége ppt [an error occurred while processing this directive]
Az enzimek kórélettani és klinikai jelentősége mp3 [an error occurred while processing this directive]
14. Máj. 14. Szollár Lajos Záróelőadás mp3 [an error occurred while processing this directive]

Utolsó módosítás: 2014.01.15 19:07