A 2010/11-es tanév előadási anyagai

Kórélettan és klinikai laboratóriumi diagnosztika

Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar

Az anyagok közreadásának célja az, hogy a hallgatók a jegyzetelés helyett az előadásokon az anyag megértésére koncentrálhassanak. Az előadások látogatása továbbra is kötelező.

Az itt található anyagok többnyire Powerpoint (ppt) ill. mp3 formátumúak. Mivel a felhasznált ábrák, illusztrációk szerzői jogának tulajdonosa esetenként valamely tudományos folyóirat vagy könyv kiadója, fontos, hogy az innen letöltött anyagok felhasználása kizárólag a Semmelweis Egyetem "Kórélettan és laboratóriumi diagnosztika" c. tantárgyának hallgatói számára, és kizárólag tanulás céljára megengedett. Ugyanezen okból, ezek az anyagok csak az egyetemi hálózat számítógépeiről (pl. Diákcentrum, Könyvtár) érhetők el. Ugyanezen okból, az anyagok letöltése kétféle módon lehetséges:

  1. az egyetemi hálózat számítógépeiről bárki letöltheti őket
  2. az egyetemi hálózaton kívülről csak az töltheti le, akinek van SeKA-jelszava

SeKA-jelszava (SeKA = Semmelweis Központi Azonosítás) minden egyetemi hallgatónak ill. dolgozónak van, (ill. akinek még nincsen, az igényelhet). További információ: seka.semmelweis-univ.hu

2010/11 tanév 1. félév

HétDátumElőadóCímMéret
1. Szept. 8. Rosivall László A hipertonia betegség kórélettana ppt [an error occurred while processing this directive]
A hipertonia betegség kórélettana mp3 [an error occurred while processing this directive]
2. Szept. 15. Tornóci László Szívelégtelenség pdf [an error occurred while processing this directive]
Szívelégtelenség mp3 [an error occurred while processing this directive]
Szívelégtelenség összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]
3. Szept. 22. Tornóci László ISZB pdf [an error occurred while processing this directive]
Aritmiák pdf [an error occurred while processing this directive]
ISZB-Aritmiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
4. Szept. 29. Molnár Miklós Gyulladás pdf [an error occurred while processing this directive]
Gyulladás mp3 [an error occurred while processing this directive]
Gyulladás összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]
Gyulladás összefoglaló ábrák pdf [an error occurred while processing this directive]
5. Okt. 6. Hamar Péter Sokk ppt [an error occurred while processing this directive]
Sokk mp3 [an error occurred while processing this directive]
Sokk összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]
6. Okt. 13. Szollár Lajos Elhízás, éhezés pdf [an error occurred while processing this directive]
Elhízás, éhezés mp3 [an error occurred while processing this directive]
7. Okt. 20. Szollár Lajos Elhízás 2. rész mp3 [an error occurred while processing this directive]
2-es típusú diabetes mellitus pdf [an error occurred while processing this directive]
2-es típusú diabetes mellitus mp3 [an error occurred while processing this directive]
8. Okt. 27. Mózes Miklós 1-es típusú diabetes mellitus pdf [an error occurred while processing this directive]
1-es típusú diabetes mellitus mp3 [an error occurred while processing this directive]
9. Nov. 3. Szollár Lajos Lipid metabolizmus pdf [an error occurred while processing this directive]
Atherosclerosis pdf [an error occurred while processing this directive]
Lipidek, atherosclerosis mp3 [an error occurred while processing this directive]
10. Nov. 10. Hamar Péter Tápcsatorna ppt [an error occurred while processing this directive]
Tápcsatorna mp3 [an error occurred while processing this directive]
Tápcsatorna összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]
11. Nov. 17. Tornóci László Májbetegségek pdf [an error occurred while processing this directive]
Májbetegségek mp3 [an error occurred while processing this directive]
Májbetegségek összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]
12. Nov. 24. Molnár Miklós Endokrinológia: Hypophysis pdf [an error occurred while processing this directive]
Endokrinológia: Pajzsmirigy pdf [an error occurred while processing this directive]
Endokrinológia: Hypophysis, pajzsmirigy mp3 [an error occurred while processing this directive]
13. Dec. 1. Molnár Miklós Endokrinológia: mellékvese pdf [an error occurred while processing this directive]
Endokrinológia: gonádok pdf [an error occurred while processing this directive]
Endokrinológia: mellékvese, gonádok mp3 [an error occurred while processing this directive]
14. Dec. 8. Kökény Gábor Kálcium-foszfát pdf [an error occurred while processing this directive]
Kálcium-foszfát mp3 [an error occurred while processing this directive]
    Molnár Miklós Mozgásrendszer összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]
Mozgásrendszer táblázatok összefoglaló pdf [an error occurred while processing this directive]

 


2010/11 tanév 2. félév

HétDátumElőadóCímMéret
1. Feb. 2. Molnár Miklós Anaemiák pdf [an error occurred while processing this directive]
Anaemiák mp3 [an error occurred while processing this directive]
2. Feb. 9. Tornóci László Malignus haematologiai betegségek pdf [an error occurred while processing this directive]
Malignus haematologiai betegségek mp3 [an error occurred while processing this directive]
3. Feb. 16. TDK konferencia
4. Feb. 23. Szebeni János Allergia ppt [an error occurred while processing this directive]
Allergia mp3 [an error occurred while processing this directive]
5. Márc. 2. Kökény Gábor Immunodeficienciák, autoimmunitás pdf [an error occurred while processing this directive]
Immunodeficienciák, autoimmunitás mp3 [an error occurred while processing this directive]
6. Márc. 9. Rosivall László Akut veseelégtelenség ppt [an error occurred while processing this directive]
Akut veseelégtelenség mp3 [an error occurred while processing this directive]
7. Márc. 16. Rosivall László Krónikus veseelégtelenség ppt [an error occurred while processing this directive]
Krónikus veseelégtelenség mp3 [an error occurred while processing this directive]
8. Márc. 23. Rosivall László Só-víz ppt [an error occurred while processing this directive]
Só-víz mp3 [an error occurred while processing this directive]
9. Márc. 30. Molnár Miklós Sav-bázis pdf [an error occurred while processing this directive]
Hangfelvétel technikai okok miatt nincsen
10. Ápr. 6. Molnár Miklós Légzési elégtelenség pdf [an error occurred while processing this directive]
Légzési elégtelenség mp3 [an error occurred while processing this directive]
11. Ápr. 13. Kriston Tünde Kötőszöveti és izombetegségek (az előadás sportnap miatt elmaradt)
12. Ápr. 27. Mózes Miklós Fájdalom pdf [an error occurred while processing this directive]
Fájdalom mp3 [an error occurred while processing this directive]
13. Máj. 4. Tornóci László Tudat pdf [an error occurred while processing this directive]
Hangfelvétel technikai okok miatt nincsen
14. Máj. 11. Rosivall László Bor, egészség ppt [an error occurred while processing this directive]
Bor, egészség mp3 [an error occurred while processing this directive]

 



Utolsó módosítás: 2014.01.15 19:04