A 2012-13-as tanév előadási anyagai

Kórélettan és klinikai laboratóriumi diagnosztika

Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar

Az anyagok közreadásának célja az, hogy a hallgatók a jegyzetelés helyett az előadásokon az anyag megértésére koncentrálhassanak. Az előadások látogatása továbbra is kötelező.

Mivel a felhasznált ábrák, illusztrációk szerzői jogának tulajdonosa esetenként valamely tudományos folyóirat vagy könyv kiadója, fontos, hogy az innen letöltött anyagok felhasználása kizárólag a Semmelweis Egyetem "Kórélettan és klinikai laboratóriumi diagnosztika" c. tantárgyának hallgatói számára, és kizárólag tanulás céljára megengedett. Ezeket az állományokat harmadik fél számára átadni, az interneten vagy más más fórumon bármilyen formában közzétenni tilos! Ugyanezen okból, az anyagok letöltése kétféle módon lehetséges:

  1. az egyetemi hálózat számítógépeiről bárki letöltheti őket
  2. az egyetemi hálózaton kívülről csak az töltheti le, akinek van SeKA-jelszava

SeKA-jelszava (SeKA = Semmelweis Központi Azonosítás) minden egyetemi hallgatónak ill. dolgozónak van, (ill. akinek még nincsen, az igényelhet). További információ: seka.semmelweis-univ.hu

A következő formátumokat használjuk:

Az előadáson levetített diák PDF formátumban.
Az előadáson levetített diák PPT formátumban.
Az előadás hangfelvétele mp3 formátumban.
Az előadás kép- és hangfelvétele mpeg4 videó formátumban. Csak mobil eszközökre (táblagépek, telefon) ajánljuk.
Az előadás kép- és hangfelvétele lpd formátumban. A megjelenítéshez Lecturnity lejátszóprogram szükséges. Ez ingyenesen letölthető innen. Számítógépről (windows, mac, linux) való tanuláshoz ez a leghasznosabb formátum.

2012/13 tanév 1. félév

HétDátumElőadóCímÁllományMéret
1. Szept. 12. Rosivall László A hipertónia-betegség kórélettana
(szöveges összefoglaló)
30 MB
12 MB
2. Szept. 19. Tornóci László Szívelégtelenség
(szöveges összefoglaló)
2 MB
12 MB
45 MB
90 MB
3. Szept. 26. Tornóci László Ischaemiás szívbetegség
(szöveges összefoglaló)
2 MB
15 MB
Aritmiák
(szöveges összefoglaló)
2 MB
9 MB
megnézem
17 MB
38 MB
4. Okt. 3. Molnár Miklós Gyulladás
(szöveges összefoglaló)
(szöveges összefoglaló ábrák)
25 MB
9 MB
117 MB
257 MB
5. Okt. 10. Hamar Péter Sokk
(szöveges összefoglaló)
5 MB
12 MB
megnézem
44 MB
71 MB
6. Okt. 17. Szollár Lajos Éhezés, elhízás
(szöveges összefoglaló)
16 MB
11 MB
Elhízás 2 megnézem
21 MB
41 MB
7. Okt. 24. Mózes Miklós 1-es típusú diabetes mellitus
(szöveges összefoglaló)
1 MB
13 MB
8. Okt. 31. Szollár Lajos 2-es típusú diabetes mellitus
(szöveges összefoglaló)
megnézem
9. Nov. 7. Szollár Lajos Zsíranyagcsere-zavarok
(szöveges összefoglaló)
Atherosclerosis
(szöveges összefoglaló)
(Konszenzus Konferencia ajanlas)
10. Nov. 14. Tornóci László Májbetegségek
(szöveges összefoglaló)
11. Nov. 21. Hamar Péter Tápcsatorna
(szöveges összefoglaló)
12. Nov. 28. Molnár Miklós Hypophysis, pajzsmirigy
(szöveges összefoglalók: hypophysis, pajzsmirigy)
13. Dec. 3. Molnár Miklós Mellékvese, gonádok
(szöveges összefoglalók: mellékvesekéreg, mellékvesevelő, női nemi, férfi nemi)
14. Dec. 10. Kökény Gábor Kálcium-foszfát
(szöveges összefoglaló)

2012/13 tanév 2. félév

HétDátumElőadóCímÁllományMéret
1. Febr. 6. Rosivall László Akut veseelégtelenség
2. Febr. 20. Rosivall László Krónikus veseelégtelenség
3. Febr. 27. Rosivall László Só-víz
4. Márc. 6. Rosivall László Sav-bázis
5. Márc. 13. Molnár Miklós Haemostasis
6. Márc. 20. Molnár Miklós Légzési elégtelenség
7. Ápr. 3. Kriston Tünde Kötőszöveti és izombetegségek
(szöveges összefoglaló)
8. Ápr. 10. Kökény Gábor Autoimmun betegségek
(szöveges összefoglaló)
(Az előadás az egyetemi sportnap miatt elmaradt.)
9. Ápr. 17. Tornóci László Malignus hematológiai betegségek
(szöveges összefoglaló)
megnézem
10. Ápr. 24. Molnár Miklós Anaemia
11. Máj. 8. Tornóci László Eszmélet és tudat
(szöveges összefoglaló)
megnézem
12. Máj. 15. Mózes Miklós Fájdalom
(szöveges összefoglaló)

Előadásokhoz közvetlenül nem kötődő szöveges összefoglalók: Aminosav-anyagcsere, mozgásrendszer, kötőszövet (Molnár), kötőszövet táblázat (Molnár)



Utolsó módosítás: 2014.04.10 20:55