A 2014/15-ös tanév előadási anyagai

Kórélettan és klinikai laboratóriumi diagnosztika

Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar

Az anyagok közreadásának célja az, hogy a hallgatók a jegyzetelés helyett az előadásokon az anyag megértésére koncentrálhassanak. Az előadások látogatása továbbra is kötelező.

Mivel a felhasznált ábrák, illusztrációk szerzői jogának tulajdonosa esetenként valamely tudományos folyóirat vagy könyv kiadója, fontos, hogy az innen letöltött anyagok felhasználása kizárólag a Semmelweis Egyetem "Kórélettan és klinikai laboratóriumi diagnosztika" c. tantárgyának hallgatói számára, és kizárólag tanulás céljára megengedett. Ezeket az állományokat harmadik fél számára átadni, az interneten vagy más más fórumon bármilyen formában közzétenni tilos! Ugyanezen okból, az anyagok letöltése kétféle módon lehetséges:

  1. az egyetemi hálózat számítógépeiről bárki letöltheti őket
  2. az egyetemi hálózaton kívülről csak az töltheti le, akinek van SeKA-jelszava

SeKA-jelszava (SeKA = Semmelweis Központi Azonosítás) minden egyetemi hallgatónak ill. dolgozónak van, (ill. akinek még nincsen, az igényelhet). További információ: seka.semmelweis-univ.hu

A következő formátumokat használjuk:

Az előadáson levetített diák PDF formátumban.
Az előadáson levetített diák PPT formátumban.
Az előadás hangfelvétele mp3 formátumban.
Az előadás kép- és hangfelvétele mpeg4 videó formátumban. Csak mobil eszközökre (táblagépek, telefon) ajánljuk.
Az előadás kép- és hangfelvétele lpd formátumban. A megjelenítéshez Lecturnity lejátszóprogram szükséges. Ez ingyenesen letölthető innen. Számítógépről (windows, mac, linux) való tanuláshoz ez a leghasznosabb formátum.

2. félév

HétDátumElőadóCímÁllományMéret
1. febr. 4. Rosivall László Akut veseelégtelenség 10 MB
24 MB
2. febr. 11. Rosivall László Krónikus veseelégtelenség 7 MB
23 MB
3. febr. 25. Rosivall László A só- és vízháztartás zavarai 2 MB
22 MB
4. márc. 4. Molnár Miklós A sav-bázis egyensúly zavarai 7 MB
20 MB
5. márc. 11. Molnár Miklós Légzési elégtelenség 4 MB
21 MB
6. márc. 18. Molnár Miklós Haemostasis 2 MB
17 MB
7. márc. 25. Kriston Tünde Kötőszöveti betegségek
(szöveges összefoglaló)
2 MB
22 MB
8. ápr. 8. Kökény Gábor Immundeficienciák, autoimmunitás
(szöveges összefoglaló)
2 MB
23 MB
9. ápr. 15. Tornóci László Malignus haematológiai betegségek
(szöveges összefoglaló)
4 MB
25 MB
10. ápr. 22. Molnár Miklós Anaemiák 10 MB
17 MB
11. ápr. 29. Hamar Péter Öregedés 16 MB
15 MB
12. máj. 6. Tordai Attila Fájdalom 2 MB
10 MB
13. máj. 13. Tornóci László Eszmélet, tudat 2 MB
19 MB

 


1. félév

HétDátumElőadóCímÁllományMéret
1. szept. 10. Molnár Miklós Bevezetés 1 MB
5 MB
A gyulladás kórélettana
szöveges összefoglaló
20 MB
12 MB
2. szept. 17. Tornóci László Szívelégtelenség
szöveges összefoglaló
4 MB
21 MB
3. szept. 24. Tornóci László Ischaemiás szívbetegség
szöveges összefoglaló
2 MB
Aritmiák
szöveges összefoglaló
9 MB
20 MB
4. okt. 1. Molnár Miklós Perifériás keringési elégtelenség
szöveges összefoglaló (Hamar Péter)
1 MB
5. okt. 8. Rosivall László Hypertonia
szöveges összefoglaló
18 MB
6. okt. 15. Szollár Lajos Elhízás
szöveges összefoglaló
12 MB
19 MB
7. okt. 22. Szollár Lajos A zsíranyagcsere zavarai
szöveges összefoglaló
13 MB
20 MB
Atherosclerosis
szöveges összefoglaló
konszenzus ajánlás
4 MB
8. okt. 29. Mózes Miklós Diabetes mellitus
DM1 szöveges összefoglaló
DM2 szöveges összefoglaló
1 MB
20 MB
9. nov. 5. Tornóci László Májbetegségek
szöveges összefoglaló
12 MB
21 MB
10. nov. 12. Hamar Péter Tápcsatorna
szöveges összefoglaló
13 MB
19 MB
11. nov. 19. Molnár Miklós Hypophysis, pajzsmirigy
szöveges összefoglaló
5 MB
19 MB
12. nov. 26. Molnár Miklós Mellékvese, nemi működés
szöveges összefoglalók: mellékvesekéreg, mellékvesevelő, női nemi, férfi nemi
7 MB
15 MB
13. dec. 3. Kökény Gábor Kalcium, foszfát
szöveges összefoglaló
3 MB
25 MB
14. dec. 10. Molnár Miklós Vitaminok 2 MB
Nyomelemek 1 MB
Tornóci László Az egészséges étrend 2 MB
  Vitaminok-nyomelemek / Diéták 28 MB

 



Utolsó módosítás: 2015.09.10 14:21