A lymphocyták a perifériás vér össz-fehérvérsejt számának kb. 20-50 %-át képezik (abszolút értékben 1500-4000 sejt/mm3). A csontvelőben számuk valamelyest kisebb, az össz-sejtszám kb. 5-10%-a.
A lymphocyták átlag 5 µm átmérőjű sejtek, amelyek fénymikroszkóppal kenetben vizsgálva 8-12 µm átmérőt mutatnak. Méretük alapján két lymphocyta populációt különíthetünk el:
A T és a B lymphocytákat May-Grünwald-Giemsa festéssel nem lehet eldifferenciálni. A tipikus kis lymphocyta magja kerek vagy vese alakú, tömött szerkezetű. A magban nucleolust általában csak specialis metilzöld-pironin festéssel lehet kimutatni. A keskeny, kékre festődő cytoplasmában 5-15 azurofil granulum található.
(Itt kell megemlíteni, hogy bár a haemopoeticus őssejt fénymikroszkópos képéről meglehetősen ellentmondanak egymásnak a vélemények, de a legtöbb leírás szerint képe hasonló a kis lymphocytákéhoz. A haemopoieticus össejtek (CD34+) száma a születés utáni időszakban a csontvelői magvas sejteknek kevesebb mint 0.1 %-át teszi ki.)
A nagy lymphocyták a perifériás lymphocyták kisebb hányadát (2-10 %) képezik. Esetenként nehéz eldifferenciálni őket a monocytáktól. Azok a nagy lymphocyták melyek a cytoplasmájukban, nagy azurophyl festődésű granulumot tartalamaznak (un. large granular lymphocyte) az általánosan elfogadott nézet szerint NK sejteknek felelnek meg (kb 75 %-ban). A fennmaradó 25 %-ot főként Killer lymphocyták teszik ki.
A lymphocyták a lymphoid irányban elkötelezett őssejtből fejlődnek ki. A fénymikroszkópos kép alapján a lymphocyta precursorok nem differenciálhatók el a myeloblasttól. A főbb morfológiai jegyeket a következő táblázatban foglaltuk össze.
1. táblázat
| sejttípus | sejt | cytoplasma | mag/plasma | mag | ||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| nagyság | alak | színe | granulatio | határ | arány | kromatin festődése | nucleolus | |
| kis lymphocyta | 8-10 µm | kerek ovális | világos kék | finom azurophil | perinucleáris zóna | 80% | tömött sötét | nincs |
| nagy lymphocyta | 10-12 µm | kerek ovális | világos kék | azurophil | perinucleáris zóna | 70% | laza, világos | nincs |
| prolymphoblast | 8-15 µm | kerek ovális | szürkéskék | azurophil | perinucleáris zóna | 65-70% | kissé tömött | 1-2 |
| lymphoblast | 12-18 µm | kerek ovális | sötétkék | perinucleáris zóna | 80% | laza | 1-2 | |
| plasmasejt | 10-18 µm | ovális körte | sötétkék | 40% | durva sötét | nincs | ||
| természetes ölősejt | 15-20 µm | kerek ovális | világoskék | durva azurophil | 50% | kissé tömött | ||
| monoblast | 16-20 µm | kerek | világoskék | finom | 1-2 | |||
| promonocyta | 18-22 µm | kerek ovális | kékesszürke | finom azurophil | perinucleáris zóna | kissé tömött | előfordul | |
| monocyta | 12-15 µm | szabálytalan | szürke | finom azurophil | 50% | kissé tömött | nincs | |
A lymphoblast többlépcsős érése során lymphocytává alakul át. Ez a fejlődési stádium sem tekinthető azonban végállapotnak, mivel antigén hatására a lymphocyták blastos transzformáció után képesek osztódásra (10-15-ször), az antigénre specifikus clon felszaporodását eredményezve, ill. képesek átalakulni antitest termelő plasmasejtté. Az érett lymphocytákból antigén stimulus hatására fénymikroszkópos jellemzői alapján lymphoblastnak jellemezhető aktivált sejteket immunoblastnak nevezzük. Fiziológiásan a perifériás vérben lymphoblastokat nem látunk, ugyanakkor antigén inger (pl. vírusfertőzés) hatására számuk jelentősen emelkedhet, leukaemia gyanúját keltve. A plasmasejt antitest termelő végsejtnek tekinthető, plasmájában vakuolák lehetnek. A csontvelői sejtek 0,4-3 %-át képezik. A periférián fiziológiásan nem fordul elő.
A B lymphocyták esetén az antigén independens érés teljes egészében a csontvelőben ( az embrionalis életben a májban és a lépben is) megy végbe, s csak az érett B lymphocyta lép be a keringésbe. A T lymphocyták esetében azonban a fejlődés egy bizonyos szakában a T sejt precursorok elhagyják a csontvelőt és elvándorolnak a thymusba, ahol az antigéntől független érésük teljessé válik.
A sejtek érését a sejtekben és a sejtek felszínén megjelenő antigének alapján jellemezhetjük. A csontvelőből kilépő TdT, HLA-DR, CD7 pozitiv prothymocyták felszínén a thymus subcorticalis regiójában további felszíni fehérjék jelennek meg (CD2, CD5, CD6, CD38 és CD71). Ezek a sejtek teszik ki a thymocyták kb 2-3 %-át. (A CD2, amely a birka vörösvérsejttel való rosetta képzésért felelős, a T sejt érés további stádiumaiban is megmarad a sejt felszínén, ezért általános T sejt markerként használható.) Az érés következő fázisában a thymocyták a thymus mélyebb corticalis régiójának specializálódott epithelialis sejtjeihez, az un. dajka sejtekhez kapcsolódnak, majd a sejtek felszínén hamarosan megjelennek a corticalis T lymphocytákra jellemző sejtfelszíni markerek (CD1, CD4, CD5, CD8) és eltűnik a felszínről a transzferrin receptor (CD71). Ez a felszínén mind CD4 mind CD8 markert hordozó un. kettős pozitiv sejtpopuláció adja a thymocyták kb 85 %-át. A T sejt receptorokat (TCR) kódoló génszakasz átrendeződése a T sejt fejlődésének már eme igen korai corticalis szakaszában megtörténik és csaknem ezzel egyidőben a sejtek cytoplazmájában kimutatható lesz az intracellularis (IC) CD3. Az IC CD3 megjelenésével egyidőben azonban eltünik a felszínről a CD1. A corticalis regióban csak azok a T lymphocyták maradnak életben, amelyek képesek az epithel sejtek MHC molekuláival kapcsolódni (pozitiv clon selectio), mig a többi sejt apoptozis révén elpusztul. Igy "szerzik meg" a T lymphocyták azt a képességüket, hogy felismerjék a saját MHC molekulákat. A medullaris régió felé vándorolva a T helper/inducer (Th/i) és a T supressor/cytotoxikus (Ts/c) lymphocyták érése szétválik ennek kapcsán a medullában már vagy csak CD4 vagy csak CD8 pozitiv T sejteket találunk, melyek felszínén megjelennek a T sejt receptorok (TCR+CD3+ T lymphocyta) is. A T lymphocyták cortico-medullaris irányú vándorlása során szoros contactusba lépnek a thymus dendriticus sejtjeivel és a macrophagokkal. Azok a sejtek, amelyek a T sejt receptoraik révén nagy affinitással tudnak kapcsolódni a saját antigénekkel, az érés ezen fázisában elpusztulnak. A T sejtek ezen un. negativ clon selectio révén "megtanulják" a saját Ag felismerését és kialakul az un. autotolerancia. (A kétféle szelekciós folyamat jelentőségét hangsúlyozza az a tény, hogy a thymusban keletkező lymphocyták 95 %-a a thymuson belül elpusztul). Az érés ezen fázisa után a T sejtek már elhagyják a thymust. Az érett T sejtek 97 %-ban az antigén felismerő receptorok (TCR) alfa-beta láncból épülnek fel. Speciális fejlődési irányt képeznek a TCR-ban gamma/delta láncot hordozó lymphocyták, melyek főként a thymus medulláris és a nyirokcsomó interfolliculáris régiójában helyezkednek el és a keringő T lymphocyták 3%-át képviselik (bár fertőzések alkalmával arányuk akár 20%-ra is emelkedhet).
Különleges tulajdonságuk, hogy képesek felismerni a hő-sokk fehérjéket, s feltehetően szerepet játszanak a mycobaktériumok elleni immunválaszban. Itt kell megjegyezni, hogy a T lymphocyták előbbi, a felszíni markerek alapján történő felosztása nem fedi teljesen a valóságot. A funkcionális vizsgálatok alapján ugyanis, egyértelmű, hogy a CD8+ T sejtek, melyeket korábban egyértelműen cytotoxicus/suppressor sejteknek tartottak, képesek egyidőben helper és cytolyticus aktivitást is kifejteni. Egyértelmű tehát, hogy a funkció és a sejtfelszíni antigének között van ugyan összefüggés, de a sejtfelszíni marker nem egyenlő a funkcionális állapottal. A CD4+ T sejteket cytokin termelésük alapján két fő csoportra lehet osztani, úm.: T helper-1 (Th1) és T helper-2 (Th2) alosztály. A Th1 felszínén a CD4 mellett többnyire CD45RA+ markert hordoz és IFN gamma, IL2, IL3, TNF beta valamint GM-CSF cytokineket termel, részt vesz a primer T sejt függő immunválaszban és a kevert lymphocyta reakcióban. A Th2 a CD4 mellett CD45Ro+ felszíni markert hordoz és IL4, IL3, IL5, IL6, IL10, IL13 és GM-CSF termelése alapján jellemezhető. Elsősorban a secunder T sejt függő antitest válaszban vesz részt. A T sejtek érését a thymusban termelődő növekedési faktorok szabályozzák. Az ezidáig megismert 20 faktor közül a thymosin, a thymulin, a thymopoietin és a thymus humoralis factor elnevezésű anyagok szerkezetét ma már ismerjük, de ezek hatásmechanizmusáról, illetve a T lymphocyta érésben betőltött szerepéről ismereteink meglehetősen hiányosak.
A B lymphocyták kialakulása nem teljesen ismert mechanizmus révén, feltehetően a bursa equialens szervek sejtjei által termelt hormonhatású anyagok {bursin ?} és más hormonok {pl. béta-adrenerg stimuláló hormonok } hatására megy végbe. A felnőttkori életben a B lymphocyták fejlődése kizárólag a csontvelőre korlátozódik, s csak az érett B lymphocyták lépnek be a keringésbe. A B lymphocyták érésének stádiumai morfológiai vizsgálatokkal nem különithetők el egymástól, ugyanakkor igen jól jellemezhetők ezek a fejlődési szakaszok speciális markerek segitségével. A B lymphocyták érésében 9 fő stádiumot lehet elkülöniteni, úm.: Pro-B, pre-pre B (pre-B progenitor), pre-B, éretlen (korai) B, érett B, aktivált B sejt, B lymphoblast, memoria B sejt és plasma sejt stádium. A pre-pre B stádiumot csak az immunglobulin nehéz lánc génátrendeződésének kimutatásával (molekuláris genetikai módszerek) lehet egyértelmüen jellemezni. A pre-B sejtekre az IC m lánc megjelenése és egyre emelkedő koncentrációja a jellemző. A CD 19 megjelenése azonban a pre-B stádium olyan korai stádiumát jellemzi amikor a DNS nehézláncot kódoló génszakaszának átrendeződése már megtörtént, de az IC lánc még nem mutatható ki. A CD10 vagy más néven common acute lymphoblastic leukaemia antigen (CALLA) a pre B sejteken kivül megjelenik leukaemiás T sejtek, PMNL-k, és nem haemopoieticus sejtek felszínén is. A preB stádiumból való kilépés után a sejtek morphologiailag már az érett lymphocytákhoz hasonlitanak. A sejtek a m nehézlánc mellett már a könnyű lánc termelésére is képesek és a sejtek felszínén megjelenik az IgM komplex. A felszíni IgM megjelenése a korai vagy más néven éretlen B lymphocyta jellemzője. A fejlődés eme stádiumában (mikor a nehéz lánc és a könnyű lánc variábilis régiója kialakitja az antitest antigén felismerő részét) a B sejt antigén specificitása eldőlt és a sejt elhagyja a csontvelőt. Meg kell jegyezni, hogy a T sejt éréshez hasonlóan a B lymphocyták érésében is van egy erős clon selectio, amit ékesen bizonyit az a tény, hogy a keletkező B lymphocyták 90 %-a a csontvelőben elpusztul és sosem lép ki a keringésbe. Legalább is részben, ez magyarázza az immuntolerancia jelenségét. A CD21 felszíni marker expressziója és a felszíni IgM melletti IgD (ez a subpopuláció teszi ki a keringő B sejtek jelentős részét) vagy IgD+IgG illetve IgD+IgA megjelenése már a nyugalomban levő, érett B sejtekre jellemző. A fejlődés ezen fázisával a B sejtek antigéntől független érése befejeződött, s a lymphocyták a keringésből ezután emigrálnak és megtelepednek az un. másodlagos nyirokszervekben /nyirokcsomó, lép stb. /, ahol a somaticus mutációk révén végbe megy a lymphocyták második un. antigén függő differenciálódása, az affinitás érés.
Aktiválódási markerek:
A lymphocyták aktiválódása során a T sejtek felszínén megjelenik a nagy affinitásu IL-2 receptor (CD25) és fokozódik az MHC II expressió is, mig a B lymphocyták aktiválódását a CD23 (és a CD77) expressió fokozódása jellemzi, de megjelenhetnek a felszínen a T lymphocytákra jellemző markerek is úm. CD2, vagy CD25 is.
Aktiválódás után a lymphocyták blastos tranformációja következik be (megjelennek a blastokra jellemző felszíni markerek, úm. CD10, CD38) és a sejtek proliferálnak, majd a B lymphoblastok plasmasejtekké alakulnak, melyek immuncytokémiai jellemzője, az hogy a sejtek nagyrészt elveszitik a B lymphocytákra jellemző felszíni markereiket. Erre az állapotra a PCA, PC-1 és CD 38 felszíni antigének és a cytoplasmaticus nehézlánc együttese a jellemző.
Meg kell emliteni, hogy fiziológiásan az Ig-k nehéz láncai 60%-40%-ban kappa illetve lambda lánccal asszociáltak. Az adott nehéz láncon belűl további isotipusokat lehet elkülöniteni. Ma már tudjuk,hogy a különböző immunbetegségekben az egyes isotipusok nem azonos gyakorisággal vesznek részt. Az immunglobulin termelésre képes B lymphocyták malignus burjánzása egyetlen transformálódott clonból származik, ezért a betegség jól jellemezhető a clon által termelt monoclonalis immunglobulin, az un. "M" protein megjelenésével.
A lymphocyták "harmadik" populációja
A lymphocyták ezen csoportja meglehetősen heterogén, mely magában foglalja egyebek mellett a természetes ölő sejteket (natural killer) és a killer lymphocytákat. A keringő lymphocytáknak kb 5-20 %-át alkotják. A lymphocyták ezen csoportjának eredete még nem teljesen tisztázott.
A legtöbb harmadik csoportbeli lymphocyta felszínén megjelennek mind T, mind B lymphocyta markerek, sőt myelo-monocyta markerek is. A természetes ölő sejtek kb 80-90%-a CD2, CD7, CD11b, CD11c és CD16 és kb 30%-a CD8 markert hordoz a felszínén. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a CD3 és a TCR negativ és CD16 (vagy CD56) pozitiv lymphocyták felelnek meg a természetes ölő sejteknek.
A perifériás vérben található lymphocytákat felszíni markereik és funkcionális tulajdonságaik alapján subpopulációkra lehet osztani. Ezek röviden a következők: