EKG-oktatás a gyakorlatokon

Kórélettan

Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar

Célkitűzés

A gyakorlatokon folyó EKG-oktatás célja, hogy hangsúlyozottan bevezető szintű, de szilárd alapokat adjon a hallgatóknak, melyre a későbbi tanulmányaik során építhetnek. A kórélettani hagyományoknak megfelelően igyekszünk pontos, az alaptudományoknak megfelelő magyarázatokkal szolgálni a szív elektromos aktivitásának megismertetésekor, ugyanakkor azonban nem tévesztjük szem elől, hogy a hallgatóknak a klinikai munkában is hasznos, gyakorlati ismeretekre van szükségük.


Számonkérés

Az EKG-gyakorlatok (rendszerint 8) végén a gyakorlatvezetőnél kötelező évközi demonstrációt tenni. Ennek eredménye a vizsgába nem számít bele, de javítani kell, ha elégtelenre sikerül.

A félévi és az év végi vizsgákon a hallgatók kapnak egy EKG-regisztrátumot, melyről véleményt kell formáljanak. Elvárjuk, hogy a hallgató képes legyen:

  • megbecsülni a mérhető paramétereket (frekvencia, tengelyállás, időintervallumok)
  • eldönteni, hogy milyen ritmusban van a szív (van-e aritmia, és ha igen, akkor milyen)
  • elvezetésenként felsorolni és leírni a kóros jelenségeket a megfelelő szakkifejezések használatával
  • megmondani, hogy mi okozhatta a kóros jelenségeket (diagnózis - több is lehet)
  • alapszinten beszámolni a diagnózissal kapcsolatos klinikai tudnivalókról

Kiemelten fontos az ST elevációs infarktus és a pitvarfibrilláció felismerése, valamint az ezekkel kapcsolatos ismeretek!


Tanácsok a felkészüléshez

A tapasztalatok szerint az a hallgató számíthat leginkább jó eredményre a vizsgán, aki a gyakorlati periódus elején megtanulja egy EKG-tankönyvből az alapokat, majd a gyakorlatvezető útmutatásával minél több regisztrátummal ismerkedik meg a gyakorlatokon. A korábban, más tárgyakból esetleg bevált felkészülési módszer (nevezetesen hogy nem tanulunk semmit év közben, majd a vizsgaidőszakban hirtelen mindent pótolunk) itt veszélyes lehet: hiába tanulja meg valaki tökéletesen egy jó EKG-tankönyv tartalmát, megfelelő számú regisztrátum elemzése, a kóros jelenségek felismerésének gyakorlása nélkül kicsi az esélye annak, hogy a vizsgán rájöjjön, mit lát az eléje tett görbén. Használjuk tehát ki a gyakorlatokat, a gyakorlatvezető segítségét!


Utolsó módosítás: 2017.09.02 12:04