Információ

Nefrológia

Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar

A vese működése meghatározza belső környezetünket, ezért a vesefunkció vizsgálata, értékelése és nyomon követése mindennapi orvosi feladat.

Aligha lehet olyan klinikai szakterületet találni, melynek művelője ne találkozna nap, mint nap a só-víz háztartás, sav-bázis egyensúly zavaraival és a veseműködés károsodásával, azaz a nephrologia alapkérdéseivel. Ezen zavarok felismerése, értékelése és gyógyítása a legtöbb orvosi szakterület mindennapi gyakorlatának része. Ezért a megfelelő szintű ismeretük éppen úgy elengedhetetlen a sebésznek, a nőgyógyásznak, a családorvosnak, mint a gyermekorvosnak és a belgyógyásznak készülő orvostanhallgatók számára.

Hazánkban több százezer olyan ember él, akinek jelentősen csökkent a glomeruláris filtrációja és akiknek nephrologiai gondozásra lenne szüksége. A krónikus veseelégtelen betegek száma nemcsak Magyarországon, de az egész világon emelkedik főleg a társadalom elöregedése, valamint a hypertonia és a diabetes terjedése miatt. Milyen szerepe lehet a sok társbetegségben is szenvedő, nagyon magas kardio-vaszkuláris kockázattal rendelkező krónikus vesebetegek gondozásában a családorvosnak, a belgyógyásznak és a nephrologusnak?

Az uraemias betegek közel 50%-a az "utcáról" kerül be az első dialízis kezelésre, úgy, hogy előtte sem a családorvos, sem szakorvos nem tudott betegségükről. Hogyan lehetséges ez? Az ilyen betegek lényegesen tovább szorulnak kórházi kezelésre, több szövődményük alakul ki, mint azon betegeknél, akik megfelelő gondozás után kezdik vesepótló kezelésüket. Hogyan tudunk ezen változtatni? Mi történik a vesebetegség kialakulása, a veseszövet károsodása és az uraemias végállapot közötti évtizedekben? Milyen molekuláris folyamatok zajlanak a szervezetben a vesebetegségek progressziója során? Meg lehet-e előzni a vese teljes pusztulását, esetleg vissza tudjuk-e fordítani a folyamatot, vagy csak lassíthatjuk a folyamatot?

A Nephrologia I. kurzus a vesegyógyászat szerteágazó szakterületének legfőbb kérdéseit tárgyalja, illetve mutatja be a molekuláktól a betegágyig szemlélettel. A megbeszéléseken elméleti és klinikus szakemberek vesznek részt, hogy a betegség megelőzésének, kialakulásának, felismerésének, terápiájának és rehabilitációjának kérdéseit holisztikus módon, a napi élet szükségleteihez alkalmazkodóam mutathassák be. A kurzus önállóan is hasznosan elvégezhető, de befejezése után javasolt a Nephrologia II. című kurzus meghallgatása, mely a krónikus veseelégtelenséget tárgyalja hasonló megközelítésben. A kiscsoportos interaktív oktatás színvonalát a Semmelweis Egyetem Nephrologiai Hálózatának legkitűnőbb szakemberei biztosítják.

Jelentkezés a NEPTUN programon keresztül. Mindenkit szeretettel várunk az előadásokra, hogy közösen elősegítsük a vesebetegek ellátásának további fejlődését és ezzel jobb életkilátását, életminőségét.

Dr. Rosivall László egyetemi tanár

Szervező: Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Nemzetközi Nephrologiai Kutató és Képző Központ, Kórélettani Intézet, I. Belgyógyászati Klinika, Magyar Vese-Alapítvány, 1089, Budapest, Nagyvárad tér 4.

A tantárgy jellege: kötelezően választható: 3 kredit pont/félév

Kurzusvezető: Dr. Rosivall László

Helye: SE, NET Zöld előadóterem (Budapest, 1089, Nagyvárad tér 4.)

Ideje: szerdánként 16.45-18.15-ig, első előadás 2018.09.19-én, (2,0 tanóra) előadás-gyakorlat-esetmegbeszélés-konzultáció

Vizsga: írásban


Utolsó módosítás: 2018.10.30 12:52